2019 színe a Living Coral

by - január 01, 2019

Nagyon boldog új évet kívánok nektek! Remélem jól telt a szilveszteretek. :) A mai bejegyzésben szerettem volna valami 2019-el kapcsolatos dologról írni, így az idei év színére esett a választásom, amelyet mindig a Pantone választ ki. Aki esetleg még nem halott az intézményről, annak röviden összefoglalva annyi lenne a lényeg, hogy a Pantone színmegfeleltetési skálákat állít elő, így az adott árnyalatok különböző felületekre nyomtatva, illetve digitálisan is ugyanúgy mutatnak. Ezeket különböző kódokkal látják el, és első sorban a művész világban vált ismertté, divattervezők, lakberendezők, virágárusok stb. körében.

Képek: × × × ×

Az év színének kiválasztása egyébként nem véletlenszerűen történik, ugyanis a világban zajló események is fontos szerepet játszanak egy-egy árnyalat megválasztásában.

Idén a PANTONE 16-1546-os színkódját viselő Living Coral lett a kiválasztott, aminek oka nem más, mint a digitális technológia térhódítása és a közösségi média növekvő szerepe a mindennapjainkban. Erre mintegy válaszként egy autentikus, magával ragadó árnyalatot választottak, mely melegséget, vidámságot és nyugalmat sugároz, valamint erősíti a kapcsolatokat, illetve közvetlenséget és bizalmat áraszt.

Képek: × × × ×

Mivel valóban egy igen erőteljes és élénk árnyalatról van szó, óvatosan kell bánni vele, bár mostanság a legélénkebb monokróm viseletek is divatba jöttek, így akár a tetőtől talpig korall öltözet is szóba jöhet, bár én inkább a visszafogottabb összeállítások híve vagyok.

Egyébként nekem személy szerint nagyon bejön ez az árnyalat, azonban ha ti annyira nem vagytok oda az erőteljes színekért, de szívesen viselnétek a Living Coral-t, akkor kiegészítőkkel könnyedén, mégis visszafogottan feldobhatjátok az outfitteteket, avagy a sminketeket néhány halványabb árnyalattal. Révén, hogy meleg árnyalatról van szó, a hideg bőrtónusúaknak sajnos nem a legmegfelelőbb választás (én is ebbe a kategóriába tartozom), szóval nekik azt javaslom, hogy tényleg minimalizálják magukon ezt a színt, illetve ügyeljenek a megfelelő árnyalat kiválasztására. Mivel sokszor én is bizonytalan vagyok e téren, nem adnék konkrét tanácsokat, de én úgy érzem, hogy a rózsaszínesebb árnyalatok között érdemes válogatni, de tényleg javítsatok ki, ha tévedek. :)

You May Also Like

0 megjegyzés