Blue patterned pants

by - november 10, 2018

Sziasztok! Az utóbbi napokban voltak kisebb-nagyobb problémák a gépemmel, amiről részletesebben írtam már egy korábbi bejegyzésben, illetve egy attól teljesen független probléma is felmerült, szóval ezért nem tudtam a héten a tervezett két bejegyzéssel jönni. Most viszont úgy tűnik minden rendben van, úgyhogy ezen a héten megpróbálok két bejegyzést is hozni. Ami pedig a mai posztot illeti, az egyik kedvenc nadrágommal fotóztunk outfitet, amit még a nyáron szereztem be, viszont a jó időnek hála még ősszel is tudtam hordani.

Tudom, hogy nem egy átlagos darabról van szó, így az eddigi vélemények is eléggé megoszlóak voltak, de nekem nagyon tetszik, ezért is szerettem volna mindenképpen egy outfit posztban megmutatni. Nektek hogy tetszik?

Egyébként, mint ahogy azt láthatjátok, ismét kísérleteztem kicsit a képszerkesztési technikákkal, és nekem a mostani sokkal jobban tetszik a múltkorinál [ha még nem láttad, katt ide]. Ti hogy vagytok vele?

You May Also Like

0 megjegyzés